|
|
|

|
Több időpont-egyeztetés és a közbejött nehézségek leküzdése után, végül sikerült a „randevúnk”. A beszélgetésünket megszakította Marczal Gabriella egyetemi tanár állatszeretete, mely hol a kutya, hol a cica felé irányult. 2010.09.06. Tovább
|
|
|
|

|
A világ nagyrésze 1988, azaz az Esőember film óta tud az autizmus létezéséről, melyben Dustin Hoffman feledhetetlen alakítást nyújtva formálta meg az autista Raymond Babbitt alakját. Az átlagember ismeretei azonban azóta is csupán közhelyszámba mennek az autistákat illetően. Szilvásy Zsuzsannával, az Autisták Országos Szövetségének elnökével beszélgettünk, hogy kiderítsük, miben is áll e zavarok lényege. 2010.09.02. Tovább
|
|
|
|

|
Anikóval Nagykanizsán találkozom, egy temetésen: kiáll a gyászoló tömeg elé, és búcsúztatót mond. Elég a hozzátartozók arcát nézni, ahogy beszél, személyes és őszinte hangon: minden szava talál. Az idős férfi, akitől elköszön, a betege volt, de nyilvánvalóan sokkal több annál: valaki, akit nagyon megszeretett az együtt töltött mindössze három hónapban – akit most valóban megsirat. Anikó tökéletesen felülírja azt a sztereotípiát, amely sokakban a házigondozókról él. 2010.08.27. Tovább
|
|
|
|

|
A tavasz és a nyár elmaradhatatlan kelléke a napsütés: feltölti a szervezetünket energiával, jó kedvre derít, fontos szerepet játszik a csontképződésben és hatására csodás színünk lesz. A káros napsugarak elleni védelemre azonban minden esetben gondolni kell! Ne felejtsük el, hogy nem csak a bőrünket, hanem a szemünket is védenünk kell az UV sugárzás káros hatásaitól! Az alábbiakban dr. Nagy Mária, a Budai Egészségközpont szemész, gyermekszemész szakorvosa mondja el, hogyan kell óvni szemünket a napsugarak káros hatása ellen. 2010.08.23. Tovább
|
|
|
|

|
Habár természetesen világszerte jelentős, szerteágazó kutatásokat végeznek a témában, az orvosi gyakorlatban hasznosítható tudásunk sajnos nem sokat változott az évek folyamán a kómáról. De mit is értünk valójában kóma alatt, és mi okozza ezt az állapotot? Vajon tényleg létezik-e, hogy valaki egyik pillanatról a másikra visszatér belőle? Milyen ápolást igényel a kómás beteg? Összeállításunkban az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Koponya-Agysérültek Rehabilitációs Osztálya munkatársai válaszolták meg a legfontosabb kérdéseket. 2010.08.17. Tovább
|
|
|
|

|
Sopron, nyári meleg, a lakás kellemes, a beszélgető partneremmel ott folytatjuk a csevegést, ahol – már szokásossá vált – abbahagytuk, a születésnapi ünneplés kapcsán. Nézem a bölcs, kedves, értékes 97 éves gyógyszerészt, aki úgy tud örülni a köszöntőnek, hogy az ember azt sajnálja, hogy csak évente van születésnap! Dr. Horváth Dénes bácsi arcán nincs egy ránc sem, ha esetleg volt is, már kisimult. 2010.08.12. Tovább
|
|
|
|

|
Baleset. Szeretjük azt gondolni, hogy ez aztán tényleg csak mással, máshol történhet meg. Hitted volna, hogy évente nagyjából egymillió ember kerül orvoshoz baleseti sérüléssel? A hazai statisztikai adatok sajnos ezt bizonyítják. Az alábbiakban dr. Krivácsy Péter, a Budai Egészségközpont gyermekorvosa hívja fel a figyelmünket a leggyakoribb balesetekre amelyek otthon, vagy a szabadban érhetik gyermekeinket, valamint arra, hogyan lehet ezeket a baleseteket megelőzni. 2010.08.10. Tovább
|
|
|
|

|
Vajon segítenek-e a mindenki által jól ismert gyomortáji, nyelőcsövi égető érzésen a televízióban reklámozott „varázstabletták”? Egyáltalán mi okozza a maró, savas fájdalmat, ami egy kiadós ebéd vagy vacsora, netán egy görbe este után kínozza az embert, és mikor kell orvoshoz fordulnunk miatta? Dr. Bertalan Flóra háziorvossal beszélgettünk. 2010.07.30. Tovább
|
|
|
|

|
Barátságtalan tacskó fogad, őrzi a kívül-belül rendben tartott, soha el nem készülő, vakolatlan házat. Gazdája betessékel, sárgászöld macskaszemével fürkészi az arcom. Tegez, fiamnak szólít. Megnyugszom. Összeálltak a szabályok. Amikor a vaskályha füstjében a kávét isszuk, már valóban beszélgetünk. Lassan kérdeznem is alig kell, Bada Márta – Balázs János-díjas cigány festőnő – mesél... 2010.07.27. Tovább
|
|
|
|

|
Az érintetteket leszámítva az átlagember voltaképpen keveset tud a császármetszésekről, kezdve attól, hogy milyen esetben van szükség a szülés ilyen módjára, egészen az olyan technikai részletekig, hogy milyen irányú vágás révén segítik világra az orvosok az újszülöttet. Kérdéseinkre Dr. Vámosi Béla szülész-nőgyógyász válaszolt. 2010.07.21. Tovább
|
|
|
|

|
Azt mindannyian tudjuk, hogy ha túl sokat nassolunk, el fogunk hízni, de valóban csak káros hatásai vannak az édességeknek? Kis mennyiségben is ártalmasak a cukrok, csokoládék? Miért károsítja a fogakat a csoki és a cukor? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Farkas Nándor dietetikussal. 2010.07.15. Tovább
|
|
|
|

|
Salgótarján központja, nyüzsög a város… A Pécskő Patika új, tágas officinája meglepetésként hat rám, mivel amikor én legutoljára itt jártam, akkor még bizony más kép fogadott. Kerekesné dr. Vörös Erzsébet gyógyszertár vezető elegánsan, mosollyal az arcán fogad: - Margitka, ez a napom a Tiéd! Meghatottan ülök le az asztalhoz és nézek szét az előkelő könyvtárban, ahol megbeszéléseket, ünnepségeket és továbbképzéseket rendez Zsóka. 2010.07.12. Tovább
|
|
|
|

|
Kevés témát övez annyi híresztelés, hiedelem és tévhit, mint az orgazmus kérdéskörét. Mit jelent? Mi váltja ki? Milyen fajtái vannak, min múlik, sikerül-e elérni, és milyen különbségek léteznek a két nemet tekintve? Ha minden kérdésre nem is tudtunk választ kapni, a legfontosabbakat azért igyekeztünk körbejárni Nagy Orsolya pszichológus segítségével. 2010.07.08. Tovább
|
|
|
|

|
Este negyed 8 van. Edzésről jön, zöld melegítőben, a „lányaitól”, ahogy mondja. Laza, közvetlen, manírok nélküli. A kávézóban, ahol találkozunk, a pincérnő már ismeri: azt is tudja, hogy cukor nélkül issza a kávéját. Hevesi Tamást nem kell bemutatni, bár van, aki a futball, más a zene világához köti inkább. Azt azonban kevesebben tudják, hogy mozgalmas életét 23 éve kíséri a cukorbetegség. 2010.06.22. Tovább
|
|
|
|

|
Valóban a gyerekek betegsége-e a leukémia, és egyáltalán rák-e, mint ahogy az a köztudatban él? Hogyan kell élnie egy leukémiás betegnek, és milyen esélyei mutatkoznak a gyógyulásra annak, aki e szörnyű kórban szenved? Ezekre és egyéb kérdésekre is választ kaptunk Dr. Kispál Mihály Csaba belgyógyász, onkológus, haematológus szakorvostól. 2010.06.18. Tovább
|
|
|
|

|
Habár leghíresebb elszenvedői az orosz Romanov-uralkodóház tagjai közül kerültek ki, a vérzékenység vagy haemofília nem kizárólag a nemesi vérvonalakat egymás közötti rokonházasságok útján megőrző királyi dinasztiák betegsége, hanem a világ szinte összes országában jelen van. Az ebben szenvedők rendkívül komoly és állandó orvosi felügyeletet igényelnek, ám hála a genetika és az orvostudomány fejlődésének, napjainkban már ők is elfogadható minőségű életet élhetnek. Dr. Süveges Erzsébet haematológus szakorvossal beszélgettünk a vérzékenységről. 2010.06.14. Tovább
|
|
|
|

|
Az emberek egy jelentős része állandóan fogyókúrázik – legalábbis azt hiszi magáról. A koplalások, káposztaleves-diéták és egyéb csodamódszerek özönében ugyanakkor nem árt, ha tudjuk, melyik fogyókúra mennyit ér, különben lehet, hogy már csak az extrém orvosi megoldások jelenthetnek majd gyógymódot az elhízásunkra. Mikortól tekinthető valaki elhízottnak, hogyan fogyhat le, és mit tegyen azért, hogy később se hízzon vissza? – ezekre a gyakran felmerülő kérdésekre kerestük a választ Csáky Krisztina életmód- és táplálkozási tanácsadóval . 2010.06.04. Tovább
|
|
|
|

|
Milyen egy intézeti gyógyszertárvezető élete, aki nemcsak a HM, de a BM egyik kórházában is dolgozik Hévizen? 1976 óta a HM Kórház a munkahelye. Hogyan ismerkedtünk meg egymással? Tavaly a továbbképzés kapcsán beszéltünk először. Most pedig segíteni kellett egy édesanya hivatásos katona lányán, aki megsérült és a gerincműtéte utáni rehabilitáció megszervezését kértem a kolléganőtől. A gyógyszertárvezető készségesen segített, sőt kíváncsi kérdéseimre is válaszolt. 2010.06.03. Tovább
|
|
|
|

|
A színtévesztők többségét nem zavarja fogyatékossága, és a mindennapokban sem okoz nekik különösebb nehézségeket, egy rendes színlátással rendelkező ember mégsem tudja elképzelni, milyen lehet a világ az ő szemükkel nézve. Dr. Feminger Andrea szemészorvos segítségével próbáltuk meg érzékeltetni ezt. 2010.06.01. Tovább
|