Újrakezdés amputáció után

Igenis lehet teljes életet élni művégtaggal, bár az újrakezdés nehéz, és egy amputáció után már semmi sem lesz többé ugyanaz, mint előtte. Napjaink fejlett technikájának köszönhetően azonban a láb- és karprotézisek egyre többre képesek, és szinte csakis a betegen múlik, el tudja-e kezdeni élete új fejezetét. Varga Levente ortopédiai műszerész mesterrel beszélgettünk. varga_levente

Milyen okokból kerül sor Magyarországon leginkább amputációkra?

Világszerte és így hazánkban is az összamputációk mintegy 80 százaléka érrendszeri megbetegedések vagy cukorbetegség következtében történik. A maradék 20 százalékból nagyjából 15 százalékot tesznek ki a baleseti sérültek, a többi esetben egyéb okok játszanak közre, így például különböző fertőzések vagy daganatos megbetegedések. Veleszületett rendellenességekről napjainkban szerencsére már csak nagyon ritkán beszélhetünk.

Mitől függ, hogy sikerül-e újrakezdeni egy amputáció után?

Alkat- és egyéniségfüggő, mennyire tud valaki túllépni a történteken. Azon is sok múlik, alsó vagy felső végtagról van-e szó, mekkora részt vesztett el az illető a lábából vagy a karjából, és így tovább. Átlagokat nem tudok mondani: van, aki már úgy érkezik hozzánk, hogy teljes egészében lezárta magában a történteket, és csakis azt nézi, mit lehet kihozni az új helyzetből. Más nem képes túllépni az amputáción, folyamatosan azon gondolkodik, mi lesz most, mi lett volna, ha nem történik meg az operáció, és így tovább. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen – ha élhetek ezzel a párhuzammal – olyan szintű traumáról van szó, mint amilyet például egy közeli hozzátartozó elveszítése is okoz.

Egyébként mennyi idő után lehet egyáltalán a folytatásról gondolkodni az operációt követően?

Az amputáció a kórházak sebészeti vagy ahol van, amputációs osztályain történik. Ezután a beteg a rehabilitációs osztályra kerül. A páciensek az amputáció fokától, mértékétől függően egy-négy hét időtartamú csonkformázáson, előkészítésen esnek át, amire azért van szükség, hogy a csonk utána elviselje a terhelést, amit a művégtag jelent. Ez a gyakorlatban fáslizásból, kompressziós terápiából, tornáztatásból áll. Utóbbira azért van szükség, hogy visszaálljon az izomegyensúly, ellenkező esetben ugyanis a hajlítóizmok „elhúzzák” a többit. Ez a comb esetében megemelkedést, a térd esetében hajlást jelent. Másrészt ödémásodásról is beszélhetünk ilyenkor, a csonk felvizesedik, konyhanyelven fogalmazva „bucira” dagad. Ez ellen is tenni kell, ki kell dolgozni a módját annak, hogy a víz és a nyirokfolyadék eltűnjön innen.

Átlagosan mennyi idő alatt gyógyul be egy ilyen seb?

Ez az amputáció mértékétől függ elsősorban. Általánosságban azt tudom mondani, hogy az ér- és cukorbetegek esetében lassabb a gyógyulás, de ez egy egyszerű vágásos sérülésnél is igaz rájuk. A baleseti sérültek esetében gyakran roncsolt csonkokról van szó, ez okozhat különböző nehézségeket.

Ha ez a terápia befejeződik, egyből a végleges protéziseket kapják meg a betegek?

Először egy ideiglenes protézist szokás adni, amit három-hat hónapon át hordanak. Ez leginkább arra jó, hogy egyrészt még tovább formálódjon alatta a csonk, másrészt hogy a beteg képes legyen felmérni, nagyjából mi vár rá. A végleges protézis később kerül fel, és átlagosan egy-három évig használható. Ebben a fázisban elsősorban a változó súlyból adódnak problémák, hiszen a csonk egyre kisebb lesz, sorvad, és ezt a protézisnek is követnie kell.

Létezik maximális időtartam, amíg használni lehet egy protézist?

Egy jó protézis akár öt évig is használható, és azt is vegyük tekintetbe, hogy az alkatrészeket, a tokot menet közben is lehet javítani, alakítgatni. Vagyis a folyamatos karbantartás során akár az is előfordulhat, hogy menet közben teljesen kicserélődik a protézis. A TB egyébként lehetőséget ad rá, hogy a kihordási idő letelte után új protézist kapjon a beteg.

Talán sután hangzik a kérdés, de mennyire lehet megszokni egy ilyen protézist?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy a betegek „kénytelenek” megszokni ezeket az eszközöket. Alapvetően azt tudom mondani, hogy aki megtanul a protézissel rendesen járni, az általában már a kezdeti időszakban elsajátítja ezt. Nyilván nem egyszerű a feladat: az emberi testrészek közül a talp az, amelyet a természet járásra talált ki, de alkalmasint testünk más részei is képesek átvenni ezt a funkciót. Ilyenkor újra meg kell tanulni egyensúlyozni, és furcsa érzés az is, hogy nincs talaj a talp alatt, hiszen nincs talp.

amputacio_1
Forrás: Otto Bock Kft.

És gondolom, ez is beállítottság kérdése…

Pontosan. A saját tapasztalataim alapján mondhatom, hogy találkoztam már 82 éves érbeteg bácsival, aki kis túlzással elszaladt a protézisével, és olyan 18 évessel is, akinek hosszú hónapokba telt feldolgozni a gondolatot, hogy neki műlába van, és így járni is csak jóval később tanult meg vele.

Vagyis a pszichikai állapot is nagyban visszahat arra, sikerül-e fizikailag megfelelően használni a protézist?

Nagyon, hiszen a páciensnek először el kell fogadnia a tényt, hogy hátralévő élete során műlábbal fog járni.Természetes, hogy a protézisek elsőre nem komfortosak: törnek, nyomnak, melegítenek, és elsőre idegennek tűnnek ezek az eszközök a maguk csővázas szerkezetével. Ezt mindet meg kell szokni, és itt jönnek be a képbe az életkori sajátosságok, a fizikai állapot, az ízületek vagy a bőr állapota. Más szempontok esnek latba egy idősebb embernél, mint egy fiatalabbnál, de ez elsősorban nem a korral, hanem a korral járó egyéb leépülésekkel áll összefüggésben.

A televízióban mindannyian láttuk azokat az atlétákat, akik elképesztő eredményeket értek el művégtagok segítségével például síkfutásban, a protéziseikkel gyakorlatilag jobb teljesítményre voltak képesek, mint ép testű társaik. Elérhetőek-e Magyarországon ezek a készülékek?

Természetesen igen. Ami a világon protetikai technikaként elérhető, az Magyarországon is létezik. Mondhatjuk, hogy tulajdonképpen bármilyen igényt ki tudunk elégíteni, bár ez nyilván ár függvénye is. Azt kell mondanom: amit az említett futók használnak, sem technikailag, sem az ár szempontjából nem tartozik a csúcskategóriás modellek közé. A lábszárprotéziseket egyébként nettó 372 ezer, a combprotéziseket nettó 720 ezer forintig támogatja az OEP, és ezekből az összegekből minden további nélkül készíthető olyan protézis, amivel a beteg teljes életet élhet.

Ezek olyan protézisek, amelyek láttán a külső szemlélő adott esetben meg sem tudja mondani, hogy az illetőnek műlába van?

Mivel a belső szerkezet habszivacs takarást kap, nadrág alatt gyakorlatilag nem.

Miből fakadnak akkor az árkülönbözetek?

Ezt leginkább egy példával tudom elmagyarázni: funkcionális szempontból egy Suzukival is tökéletesen lehet közlekedni, az E-osztályú Mercedes mégis drágább. 372 ezer forintból is megfelelően el lehet készíteni a lábfejet, az adapterrendszert, a rugalmas tokot. Azt szoktam mondani, hogy egy rossz tokot ugyanannyi időbe és pénzbe kerül elkészíteni, mint egy jót. Vagyis akkor miért csinálnánk rosszat, nem igaz? Maguk a vázak termoplasztikus anyagokból készülnek kemencés lágyítással, gipszre feldolgozva, a végleges tok pedig karbonszállal, üvegszállal erősített kompozit. Az anyaga gyakorlatilag megegyezik a Forma-1-es autók karosszériájával.

amputacio_2
Forrás: Otto Bock Kft.

Az utóbbi években egyre többet hallani a különböző szenzoros művégtagokról is, amik „engedelmeskednek” gazdájuk gondolatainak. Ez is a jelen, vagy még inkább a jövő?

Abszolút a jelen, ez a megoldás azonban elsősorban a felső végtagok pótlása esetében jellemző. Viszont egy kicsit pontosítanék: itt a szabad idegvégződéseket használják ki a szakemberek. A kiindulópont az, hogy a kar elvesztésével mozgató- és érzőidegek egész sora marad funkciók nélkül. Ezek műtéttel visszafejthetők, és „bekapcsolhatók” a mell, illetve a hát izomzatába, amely a végtag híján szintén számos funkcióját elveszíti. Az ideg az új környezetben belenő az izomszegmensbe, és tovább működik. Leegyszerűsítve úgy lehetne megfogalmazni, hogy ha az illető a hüvelykujját akarná mozgatni, akkor a mell adott szegmense mozog majd. A szóban forgó technika ennek segítségével generál jeleket, és vezérli az ujjak, illetve a csukló mozgását. Az ingeráramok tehát valóban az agyból indulnak, de csak közvetetten. A technika szabatos neve egyébként targeted muscle reinnervation, azaz TMR.

Magyarországon elérhető hasonló megoldás?

Legjobb tudomásom szerint egyelőre még nem, de Bécsben készítenek ilyen karprotéziseket. Azt azért hozzátenném: az ideg benövése kétesélyes, egyelőre nem tekinthető sikeresnek minden hasonló beavatkozás.

Annak mi az oka, amit említett, hogy a TMR inkább a karprotézisek esetében jellemző?

Biztosan megoldható lenne a láb esetében is a dolog, a kritériumok azonban eltérőek az alsó és a felső végtagok között. A lábnál egyszerű statikai problémákat kell megoldani: az alátámasztást és az átgördülést. Ezek közül pedig mindkettő kivitelezhető a „hagyományos” módszerekkel.

Egyébként melyik a fejlődés fő iránya manapság, a TMR vagy a hagyományos?

Egyértelműen a TMR, de az egész szóban forgó terület elképesztő gyorsasággal fejlődik. Különösen, amennyiben azt is tekintetbe vesszük, hogy például az amerikai hadsereg vagy a német tudományos színtér már most olyan fejlesztéseken dolgozik, amelynek prototípusait mi nagyjából egy évtized múlva láthatjuk majd.


2011.06.10.

Az interjút készítette: Dr. Draveczki-Ury Ádám

Kapcsolódó oldal: