Hadvezér anyai szívvel

Már a telefonban tegez, az olyan ember közvetlenségével, aki pontosan tudja, kicsoda, vagyis mi dolga a világban. - Megnézlek? – kérdezi a kórházi folyosón, ahol várom, még mielőtt bemutatkozhatnék. Gyorsan jelzem, hogy nem beteg vagyok. Dr. Juhász Zsuzsa főorvossal, a Honvéd Kórház Égés-Plasztikai Osztályának vezetőjével vasárnapi ügyeletében beszélgetek; több részletben, mert néha kiszalad gyógyítani. Akkor még egyikünk sem tudja, hogy másnaptól esélye sem lenne az interjúnknak – mert percnyi megállás nélkül látja el az ajkai timföldgyár katasztrófájának sérültjeit. Amennyire rajta és csapatán áll, orvosolja a mások bűne-felelőtlensége okozta sebeket. Ez a délelőtt azonban még békés, ami itt azt jelenti, rengeteg a beteg, de nem érkezik új, súlyos sérült. embsors2010113

Kizárólag égéseket lát el az égés-plasztikai osztály?

Nem, mindent, ami a gyógyító – tehát nem esztétikai – plasztikához tartozik: az égés mellett leginkább felfekvéseket, lábszárfekélyt. Sajnos ma az egészségügy lát el szociális problémákat, ráadásul a megelőzés is egyre kevésbé működik. A fűtési szezonnal mindig megugrik az égett betegek száma. Megpróbálják begyújtani a kályhát, nem megy, öntenek rá benzint, kicsap a láng. Szociális kérdés megint. Ami még borzasztóbb talán, hogy egyre több a munkahelyi sérülés. Nincs már rendes munkavédelem; az ellenőrzés formális. Olyan szerekkel dolgoznak, amelyeknek nem ismerik a veszélyeit. A Margit híd felújításánál pl. ólomtartalmú festéket használtak, és ez még állami vállalkozás. De találkoztam olyan céggel, amely szellemileg visszamaradott munkásokat dolgoztatott embertelen melegben, egy pincében, ahol vasat edzettek. A betegen, mikor végül behozták komoly égéssel, nem tudom, hány már gyógyult vasfröccsenést számoltam meg. Évek óta égett. Rettenetes az is, hogy hajléktalanokat gyújtanak fel rendszeresen. Nem beszélve az olyan öngyilkosokról, akik felgyújtják magukat. Én 31 éve vagyok a szakmában, ’79-ben kezdtem – talán ha kettővel találkoztam az első tíz évemben. Most évente van egy vagy kettő

Aki ilyet tesz, fel akarja hívni valamire a figyelmet?

Nem, amúgy be se kerül a hírekbe. Hatalmas elkeseredés kell ahhoz, hogy egy ember leöntse magát 15-20 liter benzinnel. Eldugott helyen. Nem csak meghalni akar, hanem megsemmisülni, eltűnni a föld színéről. Azt azért tudni kell, hogy aki túléli, sosem próbálja meg újra. De felfoghatatlan, hogy valaki maga választja az irdatlan fájdalmat. Hát, én úgy félek az égéstől, és csak egyre jobban! Hamvasztani se hagyom majd magam. Ettől függetlenül minden évben sikerül megégetnem valamimet otthon. Ezek háztartási balesetek, egyébként tipikusak és gyakoriak

Ilyenkor ellátod magad?

Mindig. Múltkor a habarás csúszott a lábamra; még rotyogott, ami azt jelenti, hogy átégette a bőröm, elérve a zsírréteget. Az elsősegély ilyen esetben is kiemelkedően fontos. Minden égés, sav-vagy lúgmarás elsősegélye, hogy hideg folyóvíz alá kell tartani minimum 20 percen át. Így dinamikus hőcsere indul meg, és ez azokat a sejteket, amelyek az első pillanatban nem pusztultak el, újra tudja éleszteni. A folyó és a hideg a lényeg. Tilos bármit a sebre kenni! Sajnos még mindig sok a tévhit.

embsors2010111

Mik az egyes égési fokozatok jellemzői?

Az elsőfokú például a napégés: fájó, piros bőrrel. Bár az is okozhat másodfokú sérülést, biztos láttál már naptól felhólyagosodott bőrt. A másodfok megosztódik, felületes és mély másodfokra. Enyhébb esetben is elhalnak a sejtek, hólyagok keletkeznek, melyek megtelnek vízzel: vérsavóval.  A szervezet oltja a tüzet, vizet küld. Ha a savó kocsonyásabb, akkor mély másodfokról van szó. Az első fok és a felületes égés spontán gyógyul, a mély másodfok nem. A laikus inkább mutassa meg orvosnak a sebet, mint hogy akkor jöjjön, amikor már fekete a bőre, mert ő azt hitte, hogy csak egy kis égés. Az a baj, hogy a harmadfok, amit most akarok mondani, az fehér.

A bőr teljesen elhal. Nem látsz rajta semmit, és nem is fáj annyira, mert az idegek is elölődnek. De ilyenkor is fontos a hideg folyóvíz! Mert láttam már olyat, hogy a szőrtüsző kis hámjai kijöttek, körülnéztek, és elterültek, mint az ültetvény. A negyedfoknál már ér, ideg, inak, izmok halnak el, csontig hatol az égés.

A lábadra fröccsent habarás hányadfokúnak számít? Tehát egy ilyen háztartási baleset mit okoz?

Az harmadfokú volt. Nem fröccsent, hanem ráfordult a lábos. A zsírosságától tovább sült a lábamon, és adta le a hőt. Az anyagtól sok függ. De a sérült életkorától is. Minden évvel kevésbé regenerálódik a szervezet. Számít még a hőfok, mennyi ideig éri hő a testet, és milyen testtájat érint. A szemhéj, mondjuk, sokkal érzékenyebb, mint a talp. Amikor parázson szaladgálnak az emberek, akkor sokan tényleg nem sérülnek. Másokat meg idehoznak szétégett talppal. Múltkor többen kerültek kórházba, mert, mint kiderült, egy munkahelyi tréningen parázson kellett járniuk. Ők szellemileg sem voltak rá felkészülve. Mert az is számít. Van, hogy áram hatol a szervezetbe, és az egyik ember belehal, a villanyszerelők meg, akik megszokták, fogdossák a 220-at. Sok mindent nem tudunk. De akárhogy felkészül valaki, akkor is megéghet.

Hány százalékos égéstől menthetetlen a beteg?

A 20. század első felében a 20 %-os égett már meghalt. De az intenzív kezelés rengeteget fejlődött, és a legnagyobb csoda, hogy kitalálták a félvastag bőr átültetését. Hagyunk hámsejtet az adó területen, így ott is elszaporodik, és ott is, ahová átvisszük. Rakosgatjuk a máshonnan levett bőröket. Ha a szervezet azt kapja, amit várt, örül, és befogadja. Az 50 %-os égetteken nincs honnan bőrt levenni, így, mint a neccharisnyát, rácsozott bőrt teszünk a sebre, hogy itt is, ott is befoltozza magát. Igazi csoda.

Negyedfokú égésnél, ha már a csont is sérül, nincs mihez tapasztani a bőrt.

Nincs, de próbálkozunk már lebenyplasztikával. Izmot, ideget is átviszünk egyik testtájról a másikra. A legutolsó az, amikor kimondjuk a végtagvesztést. A lényeg, hogy eltávolítsuk az elhalt részt, de ha maradt valami, azt megmentsük. Minden betegnél külön ki kell találni, mi és hogyan kerüljön rá. Mindig új haditervre van szükség. Ezért szebb a rekonstrukciós plasztika, mint a pusztán esztétikai. Sokkal több a variáció annál, mint hogy hol legyen egy mellbimbó.

A cél is nemesebbnek tűnik.

2000-ben egy 91%-os mélyégett gyerekem maradt életben. 5 hónapon át 21-szer műtöttük. Sejtet tenyésztettünk neki laboratóriumban, és halott donorról származó sejtmentes irhát kapott, ami újdonság volt. 3 éve már itthon is létezik – mi csináltuk meg a vizsgálatát – egy még újabb technológia: a mesterséges bőr. Nem teljesen pótolja a lágyrész-hiányt, de 3 hétig ott van, szervül, majd egy rétegét kicseréljük félvastag bőrre.

embsors2010112

Gondolhatod, hogy ezek horribilis összegek, nagyon sokat kell harcolnunk, hogy a betegeink gyógyuljanak. Adósságban országosan második a kórházunk. Ennél a bizonytalanságnál nincs rosszabb.

A kutatás is belefér még az életedbe?

Van már bejelentve egy-két találmányom. Az utolsó, hogy nagy százalékban megégett emberek bőrpótlásánál hogyan tenyésszük magán a seben a bőrt. Jelenleg nem jut időm kutatni, minden percem ki van számolva. Annyi orvos hagyta el az országot, hogy aki maradt, annak nincs megállás. Most is van egy 87%-os égettem, intenzíven fekszik, egyem meg a szívét. A gázüzemű autóját akarta elindítani. Július 21. óta élünk. Mindig mondom neki, hogy egy hős, de ha meggyógyul, akkor lesz igazi hős. A bőr nem csak esőkabát, amit levetünk, hanem egy szerv: létfontosságú, mint a máj vagy tüdő. A károsodásának bizonyos százaléka fölött dől minden: hőháztartás, anyagcsere, immunrendszer, a szervezet homeosztázisa. Ezeket pótolni úgy, hogy még maradjon is életben a beteg, stratégiát kíván, és ezt akár percenként módosítani kell az állapotának megfelelően. Ez háború. Az égett betegnek csak akkor van életben maradási esélye, ha egy kézben van, ami nálunk még lehetséges. Rettentő fontos az állapotkövetés. (Egyébként máshol is az lenne.)

Erősen kötődhetnek hozzád a betegek. Pláne, akiknek az életét mented meg.

Ezek életre szóló kapcsolatok. De nem én mentek életet, és nem is gyógyítok, csak segítek életben maradni. Olyan ez, mint a gyereknevelés. Segíteni kell és hagyni, hogy táguljon a gyerek világa, ahogy azt is, hogy növekedjen a beteg bőre. Ha megteremtem a körülményeket a sebgyógyuláshoz, akkor a seb gyógyul. Ránézek egy sebre, és látom, mit kér. Együtt lélegzem a sebbel, a beteggel. Ezért nem adom fel akkor sem, ha már nincs remény, én reménykedem. Amikor az esélytelenségből gyógyulunk meg, az az életem legszebb része. Ha elkeserednék, mindig megnézek egy videót – meg is mutatom. Az a 18 éves gyerekem küldte, aki 91%-ban megégett, csak az arca meg keze nem; eutanázia várt volna rá, ha nálunk is bevezetik. Azt hitték, meghal, túlélte; azt mondták, mozgásképtelen marad – és egy évvel később, hogy hazament, így táncolt. Nézd meg, hogy tud, a szívem… Ez feltölt tíz évre visszamenőleg. De mikor meghal valaki, akiért akár hónapokig küzdöttünk, az olyan, mintha családtagomat veszíteném el.

Nálad nem válik el szakmai és magánélet. Hogy lehet így családi életet élni?

Sehogy. Amikor a férjemmel megismerkedtünk, havi húsz napot ügyeltem. Most, hogy itt van a nagy égettem, éjszaka is felébredek, és megoldásokon gondolkodom. A gyerekeim – huszonéves fiam és lányom van – mondták, hogy anyu, legalább egy napra menjünk el valahová nyaralni. Nem tudtunk. Aki égéssel dolgozik, annak szenvedélyesen kell gyógyítania, különben meghalnak a betegei. És ez csapatmunka. A takarítónő, aki úgy takarít, hogy ne történjen fertőzés, épp úgy része, mint az infektológus, a műtősök vagy az ápolók.

Soha nem jelentkeztek a – most bizarr szó – kiégés tünetei?

Azt mondtam, akkor hagyom abba a szakmát és megyek el pedikűrösnek, mikor először azt érzem: „jaj, már megint egy beteg”. De erre nem volt példa. Válthattam volna esztétikai plasztikára, jobban keresnék. De nem tudtam. Amikor pár hónapig nem gyógyítottam, azon kaptam magam, hogy megszólítok az utcán embereket, akiken látom, hogy megégették magukat.

 

Az interjút készítette: Polgár Teréz Eszter

2010.11.23.