2. rész - A homeopátia története

A homeopátia gyökerei az ókorig nyúlnak vissza. Már Hippokrates felismerte, hogy ugyanaz az anyag, ami nagy mennyiségben betegséget okoz, nagyon kis mennyiségben egy beteg emberen képes gyógyulást eredményezni.
Pl. a Veratrum album (fehér hunyor) a gastroenteritis klinikai képét hozza létre (híg hasmenés, hányás), ugyanakkor Hippokrates Veratrum albummal kolerával fertõzött betegeket gyógyított.

A homeopátia elve soha nem tûnt el az orvoslásból, egyes gyógyítók esetenként alkalmazták, de egy egységes terápiás módszerré történõ fejlesztése Dr. Christian Friedrich Samuel Hahnemann nevéhez füzõdik.

1756-ban született a szászországi Meissenben. Apja a híres gyárban porcelánfestõként dolgozott. Szorgalma és tudásszomja révén a család szerény anyagi körülményei ellenére is tanulhatott, mert mindig támogatókra talált. 1779-ben doktorált. Kiváló orvosi képességekkel rendelkezett, korának legjobb kémikusai közé tartozott és ragyogó gyógyszerész is volt. Hét nyelven beszélt. Hahnemann egy idõre elfordult a gyógyítástól, miután felismerte, hogy korának orvosai olykor többet ártottak, mint használtak a betegeknek az általuk alkalmazott módszerekkel (hashajtás, izzasztás, érvágás, köpölyözés, mesterségesen elõidézett gennyesedési folyamatok). Nagy felháborodást keltett II. Lipót halála 1792-ben, akit négy érvágással akart kezelõorvosa reumás lázától "megszabadítani".

Hahnemann mindig azt hangsúlyozta, hogy az orvoslás soha nem épülhet egy dogmára, teóriára. A gyógyítás alapja csak az empíria, vagyis a gondos megfigyelésen alapuló tapasztalat lehet.

Azért, hogy családját el tudja tartani, orvosi munkák fordításával kereste kenyerét. A híres skót William Culler értekezésének fordítása során bukkant arra az utalásra, hogy a kínafa kérge a váltóláz (malária) kezelésére szolgál. A hatást a szerzõ a kínafakéreg gyomorerõsítõ hatásának tulajdonította.
Hahnemann a váltóláz minden szimptómáját jól ismerte, mert diákkorában hosszabb ideig Erdélyben tartózkodott, ahol annak idején ez a betegség igen gyakori volt. Ezért nem tudta elfogadni a szerzõ feltételezését. Szokatlan dolgot tett: a szert önmagán próbálta ki. Azt tapasztalta, hogy a China ugyanazokat a tüneteket hozta létre nála, egészséges embernél, mint amik a maláriára jellemzõek voltak, aminek a gyógyítására használták.

Az elkövetkezõ években egyre több anyagot próbált ki, ill. figyelte a véletlenszerû mérgezések lefolyását. Meg akarta tudni, hogy egyedi jelenséggel találkozott a kínafakéreg használata során, vagy egy általános törvényszerûséget tapasztalt. Újra elkezdett orvosként dolgozni, és elvárásait jóval túlszárnyalták sikerei. Tapasztalataival csak 6 éves munka után lépett a szakmai nyilvánosság elé a kor legtekintélyesebb szakmai lapjában (Hufeland Journal).

Ekkor fogalmazta meg a homeopátia alaptörvényét, a "simile" elvet.

"SIMILIA SIMILIBUS CURENTUR".
Jelentése: hasonló a hasonló által gyógyíttatik.

A simile elv publikálásának évét, 1796-ot tartják a homeopátia születési évének.

Hahnemann munkájának nagy visszhangja volt szakmai körökben. Tovább dolgozott, újabb és újabb anyagokat vizsgált meg, és egyre nõtt a gyógyult betegeinek száma. A legkisebb hatékony dózis keresése közben rendkívül fontos felfedezést tett - a kiindulási anyagok fokozatos hígításával és egy speciális eljárás bevezetésével (dinamizálás, más néven potencírozás) egy jóval hatékonyabb gyógyszerhez jutott.

Fõ müve a "Racionális orvoslás eszköze" (Organon der rationellen Heilkunde) 1810-ben jelent meg, melyben a szerzõ 291 paragrafusban foglalta össze a homeopátiás gyógyítás minden fontos tudnivalóját.
A következõ években Hahnemann tovább dolgozott, és gyarapodott csodálóinak és ellenségeinek a száma.
Az új gyógymód, amirõl élete folyamán 24 nagy és 100 kisebb könyvet írt, komoly szakmai vitákat váltott ki az orvosok között.

Az 1813-as tífuszjárvány és késõbb az 1831-32-es kolerajárvány idején azonban olyan kimagaslóak voltak az eredmények, hogy már nem lehetett a homeopátiát mellõzni. Hiába támadták éles kritikákkal Hahnemannt, a gyógyulások önmagukért beszéltek, és egyre több orvos kezdett el homeopátiával gyógyítani.
1830-ban meghalt felesége. 1834-ben egy fiatal párizsi hölgy kereste fel a rendelõjében, akit sikeresen meggyógyított. Az orvos-beteg kapcsolatból hamarosan szerelem lett, és a közel 80 éves Hahnemann feleségül vette a 30 éves hölgyet.
Ifjú feleségével Párizsba költözött, ezzel élete utolsó, de legsikeresebb idõszaka kezdõdött. A franciák elismerték, tisztelték, és hagyták dolgozni. Szellemi frissességét mindvégig megõrizve aktívan dolgozott élete végéig. 1843-ban, 88 éves korában Párizsban hunyt el.

A XIX. század második felében a homeopátia egyre jobban elterjedt. Hivatalosan elfogadott, egyetemeken oktatott gyógymóddá vált. A homeopátia oktatása nemcsak az orvosokra, hanem a gyógyszerészekre is kiterjedt.

A HOMEOPÁTIA TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON

Magyarországon a homeopátia meghonosítója dr. Bakondy József volt. Az 1831-32-es kolerajárvány idején õ is olyan sikeresen gyógyított homeopátiával, hogy Európa-szerte felfigyeltek rá.
Az 1860-70-es években pedig Magyarország volt a homeopátia egyik fellegvára.
A homeopátiát az allopátiával jogilag is egyenrangú gyógymódként tartották számon, Széchenyinek, Kossuthnak is homeopata orvosa volt. Kossuth kezelõorvosát, dr. Almássi Balogh Pált a Magyar Tudományos Akadémia 1864-ben elõbb levelezõ, majd rendes tagjává választotta.

Néhány fontos dátum:

1865: megalakult a Magyar Hasonszervi Orvosi Egyesület, aminek az elnöke Almássi Balogh Pál volt.
1866: elõször jelent meg a "Hasonszervi Lapok", aminek a folytatása lett a "Homeopátia szaklap".
1871: az Országgyülés határozata alapján két hasonszervi tanszék alakult a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Különbözõ kórházakban homeopátiás osztályok, járóbeteg szakrendelések kezdték meg mûködésüket. Az elsõ homeopátiás járóbeteg szakrendelés megindítása Szontagh Ábrahám nevéhez fûzõdik.
1935: A Nemzetközi Homeopátiás Liga Budapesten tartotta X. kongresszusát, aminek fõ szervezõje és elnöke Dr Schimert Gusztáv, Szentágothai János professzor édesapja volt.
1949: Magyarországon betiltották a homeopátiát, mert az akkori vezetés szerint nem volt összeegyeztethetõ a materialista szemlélettel. Az arisztokrácia csökevényének minõsítették.
1990 áprilisában az Egészségügyi Tudományos Tanács határozatában kimondta, hogy nem indokolt a homeopátia jogszabályi tiltása.
1991: megalakult a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület
1993: az Egyesületet felvették a Nemzetközi Homeopátiás Orvosi Ligába
1993: megindult a gyakorló orvosok, gyógyszerészek, fogorvosok, állatorvosok postgraduális képzése.
1994: megjelent a "SIMILE" homeopátiás szaklap elsõ száma
1996: újra Budapesten volt a Nemzetközi Homeopátiás Kongresszus, amit a 200. évforduló tiszteletére rendeztek.
2000: a Nemzetközi Homeopátiás Orvosi Liga 75. kongresszusának Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia épülete adott otthont.

Néhány név a nemzetközileg elismert magyar homeopaták közül:
Bakondy József; Forgó György; Almássy Balogh Pál; Hausmann Ferenc; Bakondy Tivadar; Argenti Döme; Schimert Gusztáv; Margitai Sándor; Macskási Ferenc

A homeopátiát nagyon sokan elfogadják és alkalmazzák világszerte. Az 1980-as évektõl kezdve egyre nyilvánvalóbbá váltak a civilizáció ártalmai: kiszakadás a természetbõl, káros környezeti hatások (levegõszennyezõdés, sugárzások), szintetikus kemikáliák túlzott használata (növényvédõszerek, élelmiszerszinezékek, szintetikus gyógyszerek).
Ez az oka, hogy ismét elõtérbe került a prevenció, és az olyan gyógymódok alkalmazása, ahol nem kell tartani iatrogén ártalmaktól.

Talán a homeopátia elismerése is egyben, hogy 1996-ban Georgios Vithoulkas görög homeopata a klasszikus homeopátia alkalmazása során kifejtett tevékenységéért alternatív Nobel-díjat kapott.

Kapcsolódó oldalak: