„Csak a doppingszerek senkit sem tesznek világelsővé”

Szerző: Dr. Draveczki-Ury Ádám, 2014. szeptember 22.

Ha meghalljuk azt a szót, hogy dopping, egyből olimpiai csalásokra, vizeletvizsgálatokra és megszégyenült sportolókra gondolunk, a kérdés azonban ennél némileg bonyolultabb – és nem is választható el az élsport témakörétől. Dr. Petrekanits Mátéval, a terhelésélettan egyik legismertebb hazai szakértőjével beszélgettünk, aki mintegy három évtizedes tudományos munkássága alatt közel százezer terheléses vizsgálatot végzett el sportolók, fegyveres testületek számára. dr. Petrekanits Máté

Feltétlenül rossz-e a dopping?
Ha doppingszerekről beszélünk, tiltólistás szerekről beszélünk, amik a sportban nem megengedettek. Ettől még beszélhetünk jó értelemben vett doppingról, amivel mintegy „felépítenek” valakit, aki éppen beteg, de a lényeg ebből a szempontból az, hogy versenysportolók nem használhatják azt, amit doppingszernek minősül. A szervezetet természetesen millió irányból lehet szabályozni, befolyásolni, stimulálni az élettani kapacitásokat: nem is feltétlenül az izomzatra kell hatni. A doppingszereket persze alapvetően azért tiltják, mert károsak. A sokat emlegetett fair play is fontos, de a sportolók egy része akkor is bevállalja a káros mellékhatásokat egy olimpiai bajnoki vagy világbajnoi cím megszerzéséért.

Vagyis dopping az, ami már felkerült a doppinglistára?
Igen. A doppinglaborokban mindig az a cél, hogy megtalálják azt a molekulát, amit még nem tudnak kimutatni. Ennek a kérdésnek a nyilvánvaló üzleti oldal mellett komoly tudományos vetülete is van. Hiába mondom azt valakire, hogy doppingolt, amíg nem tettem le az asztalra azt a konkrét molekulát, ami ezt bizonyítja. Ebből a szempontból hasonlít a helyzet a drogoknál tapasztalhatóra: folyamatosan új és új anyagok jelennek meg, amelyeket aztán felraknak a listákra.

Csak dopping által lehet valaki bajnok?
Mindenki igyekszik fokozni a teljesítményét, mindenki keresi ehhez az eszközöket, és nagyon sok minden lehet teljesítményfokozó – nem kizáróag a szó szoros értelmében vett doppingszerek. Az is javítja a teljesítményt, ha valaki megfelelően táplálkozik a megfelelő terhelés mellett: óriási jelentősége van, miként emészti meg a szervezet, amit kap, és miként tud épülni ebből, éppen úgy, ahogyan az sem mindegy, hogy 86-os vagy 95-ös oktánszámú benzint tankolunk az autóba. Bizonyos élettani paramétereken, hosszú évmilliárdok során kialakult tulajdonságokon a doppingszerekkel sem lehet változtatni, és csak a doppingszerek senkit sem tesznek világelsővé veleszületett, jelentős tehetség és megfelelő fizikai adottságok nélkül. Nagyjából hétéves korban már érdemes megvizsgálni a gyerekeket, milyen sportág fekszik nekik a legjobban. Lehet, hogy a szülő álma világklasszis kosarast nevelni a gyerekből, de ez csak vágyálom marad, ha a gyerek nem nő meg kétméteresre. Ezeket a paramétereket pedig nem lehet érdemben befolyásolni. A focisták közül Messit szokták felhozni példaként, hogy mekkorát nőtt gyerekkora óta, és lehet, hogy mondjuk 5 centimétert ehhez tényleg azok a szerek tettek hozzá, amiket kapott, ezt nem tudhatjuk. Viszont egyrészt így is alacsony maradt, másrészt nem ettől a plusz 5 centitől zseni, hanem mert elképesztő, mire képes a labdával.

Vagyis minden esetben a genetikai adottságokon múlik a dolog?
Elsősorban igen. Ha valakinek nincs meg ehhez a megfelelő alkata, csontrendszere, azt hiába doppingolják, nem lesz világklasszis. Elkezdhetek vadul gyúrni, de ha a vállszerkezetem nem megfelelő, nem leszek olyan, mint a magazinokban látható férfiak. Illetve lehet, hogy sikerül felszednem izmokat, de ezek le fognak szakadni, és állandóan meg fogok sérülni. Még a különféle rasszok csontozata sem azonos: a színesbőrű atléták például általában lényegesen nagyobb izomtömeget képesek építeni, mint a fehérek. De lebecsülni azért persze a doppingszerek hatását sem szabad. Én is találkoztam olyan sportolóval a pályám során, aki világversenyeken indult, jó eredményeket produkált, majd amikor változtak a szabályok, szer nélkül már az elődöntőkbe sem jutott be.

Mennyire kell vigyázni a legális teljesítményfokozókkal?
Minden cég azzal hirdeti a saját termékeit, hogy bevizsgált készítményekről van szó, amik nem doppingszerek, aztán gyakran mégis beindul a tilitoli, a sportoló meg esküszik rá, hogy ő nem tudta, miről van szó. Azt tudom mondani, hogy mindenki maga felel azért, mit eszik és hogyan eszik. Az ellenőrzések sokkal szigorúbbak, mint valaha.

Mennyire lehet a sportolókkal „beszélni” ezen a téren?
Az a tapasztalatom, hogy egyre inkább lehet, főleg, hogy ők maguk is egyre tájékozottabbak, és persze az internetnek köszönhetően az információk is egyre szélesebb körben elérhetőek. Ma már ritka, hogy valaki olyan szert vesz és fogyaszt, ami nincs megfelelően bevizsgálva, másrészt pedig az igazán jó dopping olyan drága, hogy nem nagyon lehet hozzájutni. A kontrollálatlan doppingolás ma már inkább csak ott jellemző, ahol nincs doppingkontroll, tehát például a modern küzdősportokban, a ketrecharcosoknál, MMA-soknál. Itt adhatnak mindent, nem számít, ráadásul elég sok pénzt is lehet keresni, szóval elképzelhetetlen, mi mindent összeesznek a versenyzők…

A fentiek fényében kérdezem: van-e köze egyáltalán az egészséghez az élsportnak, a versenysportnak?
A labdarúgók például iszonyatos terhelésnek teszik ki magukat: ha egy focista egy héten kétszer 45 percet játszik, az átlagos összteljesítménye például több mint huszonötszöröse egy kajakozóénak, aki leevez 35 másodperc alatt 200 métert, vagy 1:40 alatt 500-at. Nem véletlen, hogy számos focista a pályán hal meg, sokan pedig nem érik meg a 60 éves születésnapjukat sem. A sportolók sokszor olyasmit is vállalnak, ami bizonyosan nem tesz jót nekik, tehát nagyon sok múlik azon is, mi van a sportoló fejében – az EKG-ből, EEG-spektrumból a vizsgálatokon ezt nagyjából mi is meg tudjuk állapítani. Én azt tudom mondani: aki bírja, az csinálja, aki pedig nem, az ne csinálja. De ésszerű keretek között, szakorvosi felügyelet mellett.